Chatam Sofer metamorfózisa címen nyílt kiállítás a Szlovák Intézetben

A pozsonyi műemlékvédelemben eltöltött többtízéves dokumentációs tevékenysége után 1993-tól Viera Kamenická a Zsidó Kultúra Múzeumának alkalmazottja. Sok értékes rituális tárgy került a kezébe, és 2001-től fényképezi a zsidó temetőket és zsinagógákat a Zsidó Kultúra Múzeuma Synagoga Slovaca projektje keretében. A több, mint száz zsinagóga és imaház Szlovákia egész területéről, amelyekből a tórák, a rabbik az egész közösséggel együtt a holocaust lángjaiban pusztultak  el – e közösség jelentőségéről adnak  tanúbizonyságot. 

 

Viera Kamenická  életművén belül mestermű a jelentős pozsonyi rabbi, Chatam Sofer síremlékéről készült fotográfia-sorozata. E kiemelkedő zsidó tanító végső nyughelyének átváltozásait örökíti meg, akinek méltán elvitathatatlan joga, hogy Bratislava-Pressburg-Pozsony multikulturális város jelentős személyiségeinek panteonjában kapjon helyet.  

 

 

A mai Pozsonyban (Bratislavában) található alagút melletti zsidó temető története a 17. századba nyúlik vissza, amikor is a Pálffy család lehetővé tette zsidó alattvalóinak, hogy a meredek sziklafal és a Duna között elterülő telekrészen temetőt létesítsenek. 

    

A judaizmus tanítása megszabja, hogy az elhunytak maradványainak a Messiás megérkeztéig érintetlennek kell maradniuk, mert akkor következik be azok igazságos feltámadása, így tehát a már funkciójukat vesztett temetkezési helyeket is meg kell őrizni, és szükséges a gondjukat viselni. A zsidó temető sírjait ezért az egyes  családok  megvásárolják a közösségtől, és  állandó tulajdonukban tartják. 

 

A Duna partján elterülő zsidó temetőt is példásan gondozták, bár 1847-től már nem használták.  Csak 1943-ban került veszélyhelyzetbe, mert az alagút építése és a terep rendezése kapcsán olyan döntés született, hogy a temetőt felszámolják. A sírok nagy részét exhumálták, és az elhunytak maradványait a rabbik ellenőrzése mellett gondosan átvitték a közeli Új Ortodox Temetőbe.  A pozsonyi (bratislavai) rabbik sírjainak egy kis csoportját (23)  Chatam Sofer nyughelye körül az eredeti helyükön hagyták, és betonlapokkal fedték le. 

 

Chatam Sofer  nyirkos és sötét térben  aludta örök álmát több mint fél évszázadon át, a nyolcvanas évektől a villamos sínei alatt. A helyiséget az utcai művészek spray-mintáival „díszített”  pléhbódén át lehetett megközelíteni. Ám nem merült feledésbe. A mai ortodox zsidó társadalom a 19. század legnagyobb halachikus tekintélyei közt tartja őt számon. A korábbi évszázadokra jellemző  zsidó életvitelt radikálisan megváltoztató reformok ellenzőinek szimbóluma, amely reformoknak áldozatul estek a gettó falai is. Chatam Sofer sírja az egész világból érkező ortodox zarándokok gyakori uticélja. Sokan vállalkoznak Brooklynból, vagy Jeruzsálemből a megterhelő útra, hogy eltölthessenek akár csak egy órácskát is  imájukba merülve  az általuk tisztelt tanítómester sírja mellett. Különösen a „jahrzeit”, azaz a rabbi elhalálozásának évfordulója alkalmából látogatja meg a sírt többszáz zarándok az egész  zsidó világközösségből. 

    

A kilencvenes évek végén a pozsonyi (bratislavai) Zsidó Egyházközség döntött a sírok átfogó rekonstrukciós munkáiról. Pozsony (Bratislava) Város Főpolgármesteri Hivatala és a Nemzetközi Bizottság a Pozsonyi (bratislavai) Tanítók Sírjainak Megmentéséért mint new yorki székhelyű befektető közt lezajlott bonyolult tárgyalásokat követően áthelyezték a villamossínek nyomvonalát, és belekezdtek a sírkövek következetesen megtisztításába és restaurálásába, valamint a terület radikális építészeti rendezésébe.  Martin Kvasnica építész azt az igényes feladatot kapta, hogy oly módon rekonstruálja a rabbik síremlékeit, hogy azok reprezentatív emlékhellyé válhassanak, és egyidejűleg megfeleljenek a frekventált zarándokhely feladatainak is, teljes mértékig figyelembe véve a vallás előírásait. 

    

Az építkezés munkálatainak teljes folyamatában, valamint az építészeti megoldásokkal is igazodni kellett a bonyolult halachikus (halacha – zsidó szabály) előírásokhoz, amelyek betartását Izraelből érkezett masgiach (rituális szabályok ismerője és szaktekintélye) ellenőrizte. Alapkövetelmény volt az elhunytak nyugalmának biztosítása a rekonstrukciós munkák egésze során, amely behatárolta a sírhely megközelítésének módját és a földmunkák mértékét is az egész területen, hiszen egykori temetőről volt szó. A sírbolt eredeti falait az építészeti átalakítás nem érinthette. 

    

A legbonyolultabb feladatnak mutatkozott, hogy mily módon lépjenek be a kohénok (a szentélyek papjainak utódai), akiknek meg kell őrizniük  rituális tisztaságukat, nem érinthetik meg közvetlenül a temető tisztátalan földjét.  Az egykori temető fölé helyezett pallón jutunk az objektumba.  Az előcsarnok és az imádkozás céljaira kialakított helyiség önálló tetőt kapott,  és a temetkezőhelytől üvegfal és szigorú izoláció választja el. Rituális szempontból így nem része a temetőnek, és a kohének  zavartalanul imádkozhatnak a rabbik sírjainak közvetlen közelében. 

    

Az építészetileg figyelemreméltó objektum a jelentős tanítók végső nyughelyének méltó színtere, és egyben a pozsonyi (bratislavai) zsidók múltjának attraktív emlékhelye. A kifinomult ízlésű megoldás arról tanúskodik, hogy az építész mély tiszteletben tartotta a zsidó tradíciót, és megértette a hely jelentőségét. Bensőséges, meditatív teret alakított ki, amelybe a távolból behatol a villamosok tompa zaja. A külvilágból olyan térbe érkezik, ahol megállt az idő. 

 

A kiállítás szeptember 10-ig megtekintehtő a budapesti Szlovák Intézetben.