A rendszerváltás húsz éve - konferencia-beszámoló

Közép- és Kelet-Európában körülbelül húsz évvel ezelőtt bukkantak a felszínre azok a folyamatok, amelyek a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján gyökeresen megváltoztatták a régió politikai, társadalmi és gazdasági berendezkedését, "felforgatva" a második világháború utáni években kialakult világrendet. Az ELTE BTK 19-20. századi kelet-európai történelem doktori programja két rendezvénnyel idézte fel az 1989-es rendszerváltást Közép- és Kelet-Európában.

A június 4-i Kelet-közép-európai workshop a Doktori Program és a Terra Recognita Alapítvány közös szervezésében valósult meg, az International Visegrad Fund és a budapesti Lengyel Intézet támogatásával. Az angol nyelvű workshopot – Krausz Tamás tanszékvezető rövid bevezetője után – Bartha Eszter, a Kelet-Európa Története Tanszék egyetemi tanársegéde nyitotta meg az átmenetekről szóló elméleti előadásával, amely során a négy fő paradigma ismertetése mellett feltette azt a kérdést is, hogy vajon mikor zárhatjuk le az átmenetet, illetve hogy beszélhetünk-e még posztkommunizmusról vagy posztszocializmusról?

Utána Tomáš Strážay, a Szlovák Külpolitikai Társaság tudományos főmunkatársa következett, aki a politikai diskurzusban jelentkező nacionalista-populizmust vizsgálta meg két ország, Lengyelország és Szlovákia esetén. Strážay rámutatott, hogy tartós és régi jelenségről van szó, amelyet nem véletlenszerűen, hanem tudatosan használnak vissza-visszatérően egyes politikai csoportok. Petr Minařík, a brnói Kulturális és Társadalmi Központ munkatársa és a RozRazil kulturális havilap főszerkesztője rövid, de annál szellemesebb előadásában Csehország 1989 utáni történetét a két Vencel – Václav Havel és Václav Klaus – párbajának tükrében mutatta be, amely (kis túlzással) nemcsak Csehország belpolitikájára nyomta rá bélyegét, hanem meghatározta az ország külpolitikáját is.

A rövid vitát és szünetet követően Stephan Kruhl, berlini kulturális projekt-menedzser beszélt a "bársonyos forradalom" óta a cseh színházművészetben bekövetkezett változásokról és azok okairól. Véleménye szerint a színház szerepe jelentősen módosult, amiben a jelenleg megfigyelhető sikerorientáltság mellett közrejátszott az is, hogy a színházi életből 1989 után sokan a politikába távoztak. A külföldi előadások sorát Martin Klus, a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Karának tanársegéde zárta. Klus azt a kérdést járta körül, hogy vajon egyértelmű sikertörténetről beszélhetünk-e Szlovákia esetében az eltelt húsz év kapcsán? Bár Szlovákia a visegrádi országok közül elsőként integrálódott teljes mértékben az euroatlanti struktúrákba (NATO, EU, eurozóna), a vázolt folyamatok mögött mégis jó néhány ellentmondás húzódik.

A vendégek után a Doktori Program résztvevői – Grúber Mihály, Lukács B. György és Binder Mátyás – ismertették röviden témáikat, amelyeket a másnapi konferencián bővebben is bemutattak. Az egyes előadásokat vita követte – különösen a szlovákiai "sikertörténet" és a kisebbségi kérdés kapcsán bontakozott ki élénk eszmecsere, amelybe néhány hallgató is bekapcsolódott.


Június 5-én következett az 1989: forradalom, fordulat, rendszerváltás? Az átmenet az államszocialista országokban címet viselő konferencia. Itt egy kétéves, Krausz Tamás által vezetett szeminárium-sorozat eredményeit mutatták be a Doktori Program doktorandusz hallgatói. Az előadások meglehetősen nagy területet fogtak át, földrajzilag és tematikában egyaránt.

A konferencia első, a szovjet rendszer felbomlását taglaló szekcióját Dr. Krausz Tamás nyitotta meg. Madarász Mihály (A világpiaci olajárak és a Szovjetunió felbomlása) a szovjet rendszerváltást a nyersanyagárak alakulásának tükrében ábrázolta, rámutatva a gazdasági folyamatoknak a politikai eseményekre gyakorolt alapvető hatására. Grúber Mihály (A szovjet-orosz rendszerváltás fordulópontjai) szintén a Szovjetunióban bekövetkezett változásokkal foglalkozott, mondanivalóját pedig négy fontos év: 1985, 1989, 1991 és 1993, illetve két kulcsfigura: Mihail Gorbacsov és Borisz Jelcin köré csoportosította.

A harmadik résztvevő, Radvánszki András Belarusz vagy Belorusszia: egy befejezetlen rendszerváltás történelmi gyökerei és lehetséges okai beszédes című előadásában a Belarusz Köztársaság – mifelénk nem túlzottan ismert – sajátos nemzeti és társadalmi viszonyait ismertette, belőlük vezetve le a Nyugat értékelése szerint "sikertelen", "félbemaradt" rendszerváltás okait. A szekciót Szilágyi Zsolt zárta (A politikai változás társadalmi és gazdasági hatásai. Mongólia a poszt-szovjet korszakban), aki rávilágított, hogy a hatalmas távolság és az eltérő történelmi-társadalmi fejlődés ellenére Mongólia jóval közelebb van Kelet-Európához, mint ahogy az első pillantásra tűnne, és az itt lezajló történések nemcsak időben, hanem egyéb tekintetben is szorosan kapcsolódtak a kelet-európai rendszerváltásokhoz.

A rendszerváltás "etnikai" vonatkozásait vizsgáló második szekciót Juhász József docens vezette le. Az első előadást (Rendszerváltás a Székelyföldön. A romániai átmenet etnikai dimenziója) Zahorán Csaba tartotta, aki a romániai átmenet egy sajátos szegmensét, a Székelyföldön lezajlott változásokat vizsgálta meg, a magyar-román interetnikus viszony alakulására fókuszálva. A következő előadó, Miczov Jordán (Politikai változások és a nemzeti kérdés a bulgáriai átmenet folyamán), a rendszerváltás előzményeinek ismertetése mellett rámutatott, hogy Bulgáriában mily módon igyekeztek kijátszani a kisebbségi kártyát a nyolcvanas évek végén.

Binder Mátyás (A cigánykép és változásai a szlovákiai és magyarországi rendszerváltás tükrében) egy olyan témáról beszélt, amely a régió szinte minden országát érinti, és rendkívül aktuális. Binder kitért a romákról alkotott sztereotípiák múltjára is, illetve arra, hogy ezek a rögződések milyen módon akadályozzák a cigányok integrációját a többségi társadalmakba. A szekció utolsó előadását Nagy László tartotta (Rendszerváltás Horvátországban és a szélsőjobboldali ideológia feltámadása), és bemutatta azokat a kevéssé ismert összefüggéseket, amelyek a horvát függetlenségi mozgalom és a délszláv polgárháború mögött húzódtak.

Az utolsó szekciót Borsi-Kálmán Béla docens nyitotta meg. Mitrovits Miklós (Az önigazgatástól a kapitalizmusig. A lengyel rendszerváltás sajátosságai) az önigazgatásra vonatkozó elképzelések sorsát vázolta a nyolcvanas évek végén, és feltette a kérdést, hogy vajon azt várták-e a lengyelek az államszocialista rendszer bukásától, ami végül bekövetkezett? Ezt követően Kiss Gábor (Rendszerváltás a Magyar Néphadseregben – kelet-európai kitekintéssel) bemutatta a Magyar Néphadsereg átalakulását Magyar Honvédséggé, előadása hátterét a nagypolitikai fejlemények és a semlegesség alternatívája alkották. Az utolsó előadó, Lukács B. György (A szlovéniai átmenet sajátosságai) az előzmények bemutatása után arra a kérdésre kereste a választ, hogy Szlovéniában hogyan sikerült – a térségben egyedülállóan sikeres módon – levezényelni a rendszerváltás egyik kulcsfontosságú folyamatát, a privatizációt. A konferenciát a hozzászólások és megjegyzések kapcsán kialakuló vita zárta.

A sokszínűre sikeredett témafelvetések során az egyes előadók megpróbáltak kilépni az eltelt húsz év alatt kialakított értelmezési keretekből, újszerű kérdéseket vetve fel bizonyos jelenségek kapcsán, vagy pedig a rendszerváltás egy-egy részletét vették górcső alá, olyanokat is, amelyekről a nyugati köztudatban meglehetősen egyoldalú vagy hiányos kép alakult ki. A rendezvényeken bemutatott dolgozatok a tervek szerint egy angol és magyar nyelvű kötetben is meg fognak jelenni, és remélhetőleg hozzájárulnak az 1989-től napjainkig terjedő időszak kritikusabb feldolgozásához és megértéséhez.

A cikk eredetileg a kelet-europa.blog.hu-n jelet meg.