A NYOLC című kiállítás ünnepélyes megnyitója a Szlovák Intézetben

A NYOLC című kiállításról: 

A pozsonyi Képzőművészeti Főiskola nyolc tanára úgy döntött, hogy alkotásaikat közös kiállítás keretében mutatják be a közönségnek azon egyszerű oknál fogva, hogy mindannyian a főiskola Rajztanszékének előadói. Néha azonban az ilyen egyszerű, nem spekulatív impulzus alkalmassá válik arra, hogy olyan rejtett összefüggéseket fedjen fel, amelyek korábban nem kerültek a figyelem középpontjába. A rajzra és tanítására vonatkozó kérdések, legyenek azok akár filozofikusak, vagy inkább technikai jellegűek, minden bizonnyal elsődleges fontosságúnak mutatkoznak az alkotók művészi magatartásában.  Mindegyikük a saját oldaláról közelít a művészethez, de a rajzról való gondolkodásuk más-más vonásokat mutat, a kifejezőeszköz más-más nüanszait hangsúlyozza. Néhányan inkább a technikai rátermettségre, mások a gondolati töltetre, vagy a konceptuális felfogásra alapoznak. De a nyolc művész-pedagógus egyike sem megrögzött dogmatikus, egyetlen vonulat képviselője. A kortárs rajz és grafika nem a szigorú előírások, sokkal inkább a szabad választás terepe. 

Miloš Boďát a szlovák képzőművészeti színtér elsősorban objektek alkotójaként ismeri, nem szabad azonban elfelejteni, hogy videofilmeket és fotográfiai ciklusokat is készített, valamint festészettel is foglalkozott. Munkássága a klasszikus festészettől a manipulált fotográfiáig terjedő ívben mozog. 

Stano Bubán a legutóbbi időszakban festészeti témáit figurális eszközök segítségével inszcenálja. A festészet módja alárendelődik az alkotó hangulatának, a közlendő tartalomnak.

Ezzel ellentétben David Čarskýnál a szín és a gesztus a kép legbelsőbb sajátságainak kifejezésére szolgál. Absztrakt kijelentései a szín immanens minőségéről, és a „konkrét történet nélküli“ kép lehetőségeiről szólnak. 

Varga Emőke szintén önmaga egyéni világában mozog. A kritikusok valamiféle női esszencia jelenlétét fogalmazzák meg, amelyet az alkotó hozzáad kutatásainak eredményéhez. Fest, rajzol, varr, filmez, fényképez, szobrokat, objekteket, installációkat hoz létre, és a humor, a vicc, az irónia eszközével sűríti az eseményeket.

Svätopluk Mikyta több irányban tájékozódik, váltogatja a témákat és a művészi stratégiát: kezdve a vázlatrajzoktól egészen a nemzeti témákig, amelyek mintegy megjegyzésként szolgálnak a mai szlovák társadalom realitásaihoz. De megemlíthetjük pre-rajzait is, amelyek a kortárs grafikát és fotót kommentálják. A pontos, tartozkodó vonalvezetéssel, és az előképbe való beavatkozás eszközével úgy bánik, mintha haikut hozna létre: szinte a semmiből teremt metaforákban gazdag többszörösen összetett mondatokat. 

Štefan Oslej rajzai ezzel ellentétben tudatosan dolgoznak az emócióval, a sejtelmessel, a megfoghatatlannal, amelyet külső és belső szürrealis világokba zár. 

Ras»o Trizma a „régi iskola“ képviselője. Az anyag arra ösztönzi, hogy megdolgozza azt, modellálja, csiszolja, hozzáadjon vagy elvegyen belőle. Napjainkban erre szolgál a gipsz, a látszólag érzelmi tulajdonságok nélküli anyag. Paradox módon azonban éppen a törékeny, kifejezéstelen gipsz mutatkozik erősnek, márcsak azon oknál fogva is, hogy nem vonja magára oly intenzívne a figyelmet, és hagyja, hogy a szobor kifejező eszközeinek széles skálája jusson érvényre.

Marek Kvetan azon tárgyak és szituációk manipulátora, amelyeket természetesen adottnak tekintünk. Gondolkodásának, alkotó munkájának lényege az, hogy másként tekint a tárgyakra, változtat a jelentésükön, áthelyezi a tárgyakat oda, ahova nem tartoznak, de esetleg tartozhatnának. Marek Kvetan permanensen ironikus kételkedő, aki ama nagy világ, és a mi kisebb – művészi világunk bizonyosságait teszi bizonytalanná. 

Nyolc művész – a művészet világára és magára a valóságra irányuló nyolc eltérő nézőpont. E pillanatban nem tekinthetők ambiciózus projekt részének. Néha azonban az apró szándék is hegyeket tud megmozgatni.