(Fotó: Molnár Edvárd)Amikor tavaly decemberben Brüsszel úgy döntött, hogy még nem értek meg a feltételek arra, hogy Szerbia uniós tagjelöltségére rábólintsanak, s jobb lesz pár hónappal elodázni a döntést, a hazai vezető politikusok némileg retorikát váltottak, s talán a nyilvánosságon belüli beteljesületlen várakozás csillapítása, vagy egyszerűen csak a figyelem elterelése érdekében egyre gyakrabban kimondtak olyan megállapításokat is, melyek nagyban eltértek az addigi hivatalos, kormánypolitikát alakító formuláktól. Közölték, mit kért valójában az unió, hogyan kéne lemondani a 1244-es határozatról, elmondták, ne áltassuk magunkat: úgyis döntenünk kell, hogy a jelenlegi politikát akarjuk-e tovább folytatni, vagy Európához akarunk-e inkább közeledni. Azokban a napokban talán úgy tűnhetett, kimozdult a magas politika a megszokott kerékvágásból, s a választások ma sem pontosan ismert időpontjához közeledve talán arra is esély mutatkozhat, hogy közelebb kerüljön az ország egy valóban